Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. szeptember 12. péntek Mária napja van.
Elismerés 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Hét jelölt közül választották ki a Rácz István díjas Soltiné Radnics Magdolnát.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Finn Kultúra Napján, a Finn Nagykövetségen vette át a díjazott a Rácz István író, műfordító, fotógráfusról elnevezett elismerést, amely a finn kultúra javára végzett kiemelkedő érdemekért adományozható hazánkban. Soltiné Radnics Magdolna a szigetszentmiklósi Magyar-Finn Baráti Körnek alapító tagja és 34 éve a titkára, valamint a Városi Könyvtár és Közösségi Ház alapító igazgatója. Rádiónknak úgy fogalmazott, talán soha nem gondolta volna, hogy érdemes lesz erre a díjra, főleg nem azt, hogy hét jelölt közül kapja majd meg ezt az egy évben egyszer adományozható elismerést. Hozzátette, a Magyar- Finn Baráti Kör tagjai nélkül nem is lenne teljes ez a történet. Soltiné Radnics Magdolna kiemelt feladatnak tartja a finn értékek továbbadását. Véleménye szerint a finn életérzést, ha valaki megtapasztalja, akkor veti bele magát igazán ebbe a hagyományőrzésbe és a finn kultúra szeretetébe.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Tudtátok, hogy egy szigetszentmiklósi cég nélkül a világ autói talán sosem kelnének útra?

A Knippingnél évente 75 millió alkatrészt készítenek, amelyek a világ legnagyobb autómárkáit mozgatják.

A Volkswagen autócsoport minden egyes járművében ott van legalább egy műanyag alkatrészük, de a BMW-kben is jelen vannak.

Sok-sok autóban ott van egy darab belőlük, egy darab a 230 fős szigetszentmiklósi csapat elkötelezettségéből és szakértelméből.

Knipping Automotive – A jövőt mi alakítjuk!

https://www.facebook.com/p/Knipping-Automotive-100063286115752/

https://knipping-automotive.com/company/locations/#hungary

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink