Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. szeptember 12. péntek Mária napja van.
Egészségmegőrzés 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Cukorbetegség, a néma gyilkos.

Ez a címe a Dr. Bakonya Mária Emlékalapítvány által szervezett ingyenes előadásnak, amely március 18-án, este 6 órakor lesz a szigetszentmiklósi Fészek Közösségi Házban. Séra Bernadett, a Szakorvosi Rendelőintézet dietetikusa, előadó rádiónknak elmondta, nagyon sok olyan tünet van, ami cukorbetegségre utalhat, amik többnyire lappangva jelennek meg. A többi között ezeknek a felismerését és a pontos tünetek meghatározását is sorra veszik majd az előadáson. Hozzátette, összesen 10 tünetet ismertet majd, ezek közül is kiemelt kettőt. Ha valaki szomjúságot vagy lassan gyógyuló sebeket fedez fel magán, az is a cukorbetegségre utaló jel lehet. Ezeken az alkalmakon arra biztosítanak lehetőséget a szervezők, hogy olyan szakemberekkel tudjanak egyeztetni az érdeklődők, akik megfelelő tudással rendelkeznek és szakmailag alátámasztott tanácsokkal látják el őket. Hangsúlyozta, a cukorbetegségnél nagyon fontos az előírt étkezés betartása. Kiemelte, a Szigetszentmiklósi Szakorvosi Rendelőintézetben az orvosok megadják az alaptájékoztatást a betegeknek, de a dietetikus egy személyre szabott étrenddel tudja még ezt kiegészíteni.

Kép forrása: Dr. Bakonya Mária Emlékalapítvány és Egészségház Szigetszentmiklós hivatalos közösségi oldala

A Süss fel Nap! című reggeli műsorban készült teljes ineterjú tt meghallgatható:

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink