Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. szeptember 12. péntek Mária napja van.
Együttműködés 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Folynak az egyeztetések a Tescoval.

A Szigetszentmiklóson nem rég létesült logisztikai központ vezetőjével Nagy János polgármester egyeztetett, hiszen a cég a működéséhez szükséges helyi építési szabályzat módosításának kérelmével fordult az önkormányzathoz. A módosítással a nem veszélyes hulladékok gyűjtését, hasznosítását és ártalmatlanítását tudná elvégezni a társaság. A város első embere rádiónknak elmondta, ennek kapcsán egy egyeztető ülést hívott össze, ahol előadta, az idei év gazdasági nehézségekkel állítja szembe a települést, így az anyagi támogatásukat kérte a Bucka városrész közlekedési koncepciójának megvalósításában. Hozzátette, a Fidesz- KDNP frakció javaslatára úgy döntött a képviselő- testület, hogy 5 éven keresztül, évente 5 millió Forintot fásításra is fordítsanak. Kiemelte, az, hogy pontosan milyen fejlesztésekhez és milyen összegben járul hozzá a Tesco, még a jövőbeli egyeztetések függvénye.

Kép forrása: pixabay.com

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Porsche Inter Auto Hungaria

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink