Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. szeptember 12. péntek Mária napja van.
Újabb témák 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Márciusban is folytatódnak az előadások.

A Dr. Bakonya Mária Emlékalapítvány által tavaly elindított előadássorozat idén is folytatódik. Első alkalma február 18-án volt, amikor az elsősegélynyújtásról és ez életmentésről tartott előadást Strohmayer Ede, mentős. Az előadások a szigetszentmiklósi Fészek Teázóban zajlanak. Tinnyei Gáspár Kornélia, az Emlékalapítvány és Egészségház kommunikációs vezetője rádiónknak elmondta, májusig minden hónapban egy alkalommal várják az érdeklődőket. Hozzátette, március 18-án a cukorbetegség lesz a téma, mivel egyre több embert érint ez a betegség is. A többi között szó lesz az étkezésről, a gyógyszerekről, és a cukorbetegség felismerhető jeleiről is. Kiemelte, áprilisban Dr. Mészáros- Petike Zsuzsanna, betegjogi képviselő lesz az előadó a Dr. Bakonya Mária Emlékalapítvány által szervezett alkalmon. Hangsúlyozta, ebben a témában is gyakran sok kérdés merül fel, ezekre keresik közösen a válaszokat, az érdeklődőkkel együtt. Az események ingyen látogathatók.

A Süss fel Nap! című műsorban készített teljes interjú itt meghallgatható:

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink