Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. szeptember 10. szerda Nikolett, Hunor napja van.
Biztonságos és előrelátó
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Elfogadták az idei költségvetést.

Taksony önkormányzatának képviselő-testülete február 25-i ülésén fogadta el a 2025-ös évre szóló büdzsét. Az ülésen hosszasan tárgyalták a költségvetési rendeletet, de a megalkotást is hosszas előkészítés előzte meg. Zsolnai Pál polgármester a Lakihegy Rádiónak elmondta, hogy minden intézményvezetőt és könyvvizsgáló szakembereket is bevontak a rendelet előkészítésébe. Az elfogadott költségvetés bevételi és kiadási főösszegét több mint 1 milliárd 596 millió forintban határozták meg. Taksony polgármestere kiemelte, hogy egy biztonságos, óvatos és előrelátó költségvetés megalkotására törekedtek. 

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Porsche Inter Auto Hungaria

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink