Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. szeptember 12. péntek Mária napja van.
Aggodalmakat okoz az esetleges bezárás 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

A Napraforgó Óvoda bezárásáról egyeztetnek.

Szigetszentmiklós Város Önkormányzata csütörtökön tárgyal a Kossuth Lajos utcában található óvoda bezárásáról, de még ezelőtt a mai napon a szülők közösen egyeztethetnek a Polgármesteri Hivatalban ennek részleteiről. A szülők részéről nagy aggodalom mutatkozik, petíciót is beadtak az óvoda bezárásának megakadályozása érdekében. Lupa János, alpolgármester rádiónknak elmondta, az intézményt nem tudják a törvényeknek megfelelően fenntartani, ezért lesz szükség az óvoda bezárására. Az óvodában a lehetőségek már nem adottak a korszerű és biztonságos oktatáshoz. Hozzátette, az elmúlt években négy új óvoda épült Szigetszentmiklóson, ezekbe az új és jól felszerelt intézményekbe helyezik át a gyermekeket és a pedagógusokat is. Kiemelte, ma délután fél 5-kor tart egyeztetést a szülőkkel, ahol reméli tisztázni tudják a felmerülő kérdéseket. Simon Katalin, az egyik szülő, akinek gyermeke a Napraforgó Óvodába jár azt mondta, nem kaptak tájékoztatást a bezárásról. Hozzátette, ez a helyzet nagyon bizonytalanná tette a szülőket, így sok kérdésük felmerült. Kiemelte, azt szeretnék, hogy a gyermekek legyenek a legfontosabbak ebben a helyzetben. Csütörtök délutánra egy tüntetést is terveznek a szülők, de bízik abban, hogy a mai egyeztetések után nem lesz erre szükség, hangsúlyozta.

A Süss fel Nap! című műsorban készített interjúk az alábbi linken meghallgathatóak:

https://www.youtube.com/watch?v=1rOTMt7vepU

https://www.youtube.com/watch?v=cEf7QXMbVbI

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink