Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. szeptember 12. péntek Mária napja van.
„Meg ne haljál nekem itten!” 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Életmentő beavatkozásokat ismerhetnek meg a résztvevők.

Február 18-án, kedden este 6 órától a Dr. Bakonya Mária Emlékalapítvány szervezésében folytatódik a tavaly életre keltett előadássorozat. Az előadás a szigetszentmiklósi Fészek Teázóban lesz. Téma lesz az elsősegély, annak általános szabályai, az autóbaleseteknél előforduló leggyakoribb sérülések és ellátásuk, illetve a háztartási balesetek esetén felmerülő sérülések sürgősségi ellátása. Strohmayer Ede, kivonuló mentődolgozó, aki az előadást tartja rádiónknak elmondta, ezekben a helyzetekben a legfontosabb, hogy nyugodtak maradjunk és fel tudjuk mérni a beteg állapotát. Hozzátette, ha valaki segítségre szorul, azt javasolja, mindig gondoljuk magunkat a beteg helyzetébe, hogy nekünk akkor éppen mi esne jól. Kiemelte, az előadáson a tavaly átalakult ügyeleti rendszerről is beszél majd, de kérdezni is lehet. Kiemelte, többen azt gondolták, hogy a működése nem lesz megfelelő, azonban ezt megcáfolják az eddigi tények. Összességében sikeresnek mondható a változás, de a kapacitással még adódnak problémák, hangsúlyozta. A Fészek Teaházban tartandó esemény ingyenesen látogatható.

A Süss fel Nap! című reggeli műsorban készült teljes interjú itt meghallgatható:

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink