Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért napja van.
Tárgyalnak a kivitelezésről 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Folytatódnak az egyeztetések a Szebeni- Petőfi utcai körforgalom kialakítása kapcsán.

2024/11/26 - 14:06

Ezt mondta el rádiónknak Tóth Pál, Szigetszentmiklós Város Önkormányzat Gazdasági Bizottságának elnöke. Hozzátette, ez egy nagyon komplex és összetett feladat, amely a Temesvári, Szebeni utca és a Petőfi utca találkozását érinti, de a Széchényi utca és a buszforduló területére is kiterjed. Kiemelte, a körforgalom megépítése a hosszú távú tervek közt szerepel, de a kisajátítások mellett már tervek is készültek a kivitelezésre vonatkozóan. Hangsúlyozta, a Szebeni- Petőfi utcai körforgalom kivitelezése során a Fővárosi Vízművek Zrt-vel is egyeztetéseket kell majd folytatni. A következő képviselő- testületi ülésen pedig az eddigi munkálatokról és a jövőbeli tervekről is tárgyalhatnak.

Kép forrása: pixabay.com

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink