Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. szeptember 12. péntek Mária napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Szakmákkal ismerkedhettek meg
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Második alkalommal tartott pályaorientációs napot a Rotary Club Szigetszentmiklóson.

A rendezvényen több mint 500 helyi diák nyert betekintést a különféle szakmák világába, írja beszámolójában a város hivatalos közösségi oldala. A 7. és 8. osztályosok a többi között a cukrász, az etológus, a vállalkozásfejlesztő és a légi utaskísérő munkájával ismerkedhettek meg, a Vöröskereszt munkatársától pedig azt is megtanulhatták, hogyan kell helyesen végezni az újraélesztést. A résztvevőket Nagy János polgármester és Lupa János képviselő köszöntötte, aki arra hívta fel a diákok figyelmét, hogy pályájuk során fontos az állandó fejlődés, mindig legyenek naprakészek, de mindenekelőtt olyan szakmát válasszanak, melyben örömüket lelik. A város első embere a tavalyi rendezvényen civil szakmájáról tartott előadást a fiataloknak, idén pedig a városvezetéssel kapcsolatos kérdésekre válaszolt a jelenlévőknek.

Kép forrása: Szigetszentmiklós város hivatalos közösségi oldala

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink