Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. szeptember 05. szombat Viktor, Lőrinc napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel tegnap! Lakihegy Rádió
VB ezüstérmes dunaharaszti lány
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

A spanyolországi Torremolinosban zajló triatlon-világbajnokságon 18 fős csapat képviselte Magyarországot. A dunaharaszti illetőségű Szalai Fanni, noha 16 évesen az egész mezőny egyik legfiatalabb tagja volt, junior Európa-bajnokként az éremesélyesek között vágott neki a junior lányok sprinttávú, azaz 750 méter úszásból, 20 kilométer kerékpározásból és 5 kilométer futásból álló futamának. A várakozásoknak megfelelően végig az élmezőnyben haladt, a futást egy négyfős élbolyban kezdte, majd néhány száz méterrel később már kettesben maradt francia ellenfelével. Fej-fej mellett futottak végig, a célegyenesre ráfordító hajtűkanyart azonban a francia vette az élen, és az utolsó métereken már nem lehetett megelőzni. Szalai Fanni így az Eb-arany után világbajnoki ezüstérmet nyert, majd így nyilatkozott:
 

2024/10/21 - 10:01

„Nagyon közel volt az arany, mindent kiadtam magamból, nem volt ennél több bennem. Már korábban is volt olyan verseny, ahol ketten egymás ellen hajráztunk, így tudtam, hogy nagyon gyors lesz a francia lány a végén. Kissé csalódott vagyok, de még csak 16 éves vagyok, van három évem a juniorok között, így lesz még lehetőségem, hogy valóra váltsam az álmaimat.”
 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Álmodj nagyot — költözz új otthonba Dunavarsányban!

A Katonarét utcában épülő, kulcsrakész, modern ikerházak már 90 millió forinttól, akár 10% önerővel lefoglalhatók.

Több mint 100 m² kényelmes élettér vár:
- 3 hálószoba + nappali
- tágas konyha és étkező
- külön mosókonyha
…minden, ami egy igazán komfortos családi élethez kell.

- A+ energetikai besorolás
- hőszivattyú és klíma
- 5 év teljes garancia

Nyugati Lakópark Fejlesztő Kft. már több mint 70 családnak épített minőségi otthont Dunavarsányban.
Miért ne lehetnél TE a következő?

További információ: nyugatilakopark.hu | 06 20 264 4631

Nyugati Lakópark – Minőség, megbízhatóság, hosszú távú garancia.

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink