Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. szeptember 13. szombat Kornél napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Itt élünk- ismétlés Lakihegy Rádió
Sikeres táboroztatás 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

400 gyermek táborozott a Szigetszentmiklósi Család- és Gyermekjóléti Központ táboraiban.

Az országos szinten is egyedülállónak mondható, 10 hetes táborban, szigetszentmiklósi általános iskolások vettek részt, ahol minden héten más és más tematika várta a táborozókat, mondta el rádiónknak Kerekes László, a családsegítő vezetője. A tábor június 24- augusztus 31-ig zajlott a Buga iskola udvarán, valamint a Duna parti önkormányzati üdülőben.  Hozzátette, a tábor minden nap reggel 8 órától délután 4 óráig zajlott. Kiemelte, minden héten valamilyen különleges tematika köré fonódott a tábor, amihez a programok is igazodtak. Kiemelte, a Család- és Gyermekjóléti Központ nyári táborának utolsó napján 21 gyermek látogatott a Szigetszentmiklósi Városházára. Kiemelte, az évek óta hagyományos „demokrácia napon” a fiatalok néhány órára betekintést kaphattak a közigazgatás világába. Ezen kívül a város első embere több alkalommal is ellátogatott a táborba, hangsúlyozta Kerekes László.

Kép forrása: pixabay.com

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink