Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!


Együtt közösen, közös erővel

- ezt mondta Zsolnai Pál, Taksony újonnan megválasztott polgármestere a Lakihegy Rádiónak adott nyilatkozatában a következő évek terveire vonatkozóan. A munkát október 1-jével kezdheti meg az új településvezető és a megválasztott nyolcfős képviselő-testület. Zsolnai Pál a választási eredménnyel kapcsolatban kifejtette, hogy a kampányidőszakban sokat járta Taksony utcáit és úgy látta, a változás szele érezhető volt a levegőben. Kiemelte azt is, hogy tervei között szerepel a fiatalok számára egy közösségi helyiség létrehozása, padok és mellékhelyiség telepítése a Marestli tóhoz, valamint a hangsúlyosabb családi rendezvények életre hívása - ezeken kívül a további elképzelések is megvannak a következő öt évre. Zsolnai Pál hozzátette: folytatja a találkozásokat a lakosokkal, hogy közösen formálhassák a település jövőjét.
(Fotó: valasztas.hu)
A teljes beszélgetés az alábbiakban visszahallgatható.


Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.
A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.
A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.
Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.
Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.
Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!
Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.
Honlap: https://pr.hu/
PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.
"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"


Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon