Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. november 10. hétfő Réka napja van.
Történelmi jelentőségű látogatás 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Szigetszentmiklósra látogatott Szijjártó Péter.

Május 10-én, pénteken a Városi Könyvtár és Közösségi Házban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter volt a vendég. A tárcavezető rádiónknak úgy fogalmazott, a kínai elnök és 400 tagú delegációjának háromnapos látogatását több szempontból is történelmi jelentőségűnek nevezte. Mint azt elmondta, a szomszédos háborús helyzetben a béketábor legnagyobb és legerősebb vezetőjét fogadhattuk hazánkban, hiszen Kína egyértelműen kiáll a béke fontossága mellett. Továbbá a magyar gazdaság fejlődése szempontjából fontos megállapodásokat kötöttek, tette hozzá Szijjártó Péter. Kína kiemelkedő világgazdasági pozíciója hatással lehet Magyarországra is, hiszen a tárgyalásoknak köszönhetően a magyar gazdaság is fejlődhet, ami a lakosság előnyeit szolgálja majd, hangsúlyozta.

A Mozaik című műsorban készített teljes interjú itt meghallgatható:

 

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Az Újház Tökölben szinte minden kapható, ami az építkezéshez, felújításhoz kellhet!

 Újház Tököl és Szigetcsép között.  

info@baustar98kft.hu

https://www.baustar98kft.hu/

https://www.facebook.com/baustar98kft

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink