Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha a hirtelen jött kellemetlen időjárás helyett inkább műsorunkra figyelnek. 2024. április 17-én, szerdán este és az ismétléskor, szombaton 14 órától, valamint a világhálón a Lakihegy Rádió hangos archívumára rákeresve a Csepel-sziget egyedülállóan különleges értékeiről a Sziget Szelet XVI. évfolyamának 16. számát hallgatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Sajnos, napjainkat eluralja a szenzációhajhász újságírás, az úgymond jó történéseknek ebben a felforgatott értékrendű világban kicsi a hírértéke, a természeti és az ember által okozott katasztrófáknak, nagy baleseteknek, általában mindennek, ami hátrányosan érinti az életminőséget, annál nagyobb. Azt mondják sok szerkesztőségben indokul: „erre van közönségigény”. Könnyű ezt ott fennsőségesen megfogalmazni, ahol semmi mással nem törődnek – pedig egyszer kipróbálhatnák, milyen a szívderítő, előremutató, békés ügyekkel való foglalkozás. Hagyjuk is őket és maradjunk a pozitív kicsengésű eseményeknél, ezekről is lehet sok érdekességet közreadni. Nemcsak Szigetszentmiklós, hanem a térség többi települése is folyamatosan gyarapodik lélekszám tekintetében, egy frissen kiköltözött család számára pedig sok újdonságot kínál a környék, persze, ha tudnak ezekről. A mai műsorban ilyenekről lesz szó: nemsokára visszatér a nyár, beköszönt a szünidő, amikor a kevesebb napsütést kínáló időben is remek elfoglaltság végigjárni a környék látni- és hallgatnivalóit – mert ilyen is van egy országosan egyedülálló gyűjtemény révén. Jöjjenek velem, induljunk együtt Miss Nándor szigetszentmiklósi helytörténész-múzeumvezetővel a lehetőségek felkutatására!
A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:
Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!
Gyógyászat
Wellness
Szaunakultúra
Strand
Szállás
Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.
Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival) - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.
Facebook:
https://www.facebook.com/aqualand.rackeve