Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!


Száznegyvenezer notebookot osztanak ki a diákok között.

A következő napokban 36 milliárd forint értékben, 140 ezer notebook kiosztása kezdődött meg a 7. és 10. évfolyamon tanulóknak, mondta el rádiónknak Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára. Azt tűzték ki célul, hogy az 5. évfolyamtól a 12. évfolyamig minden tanulónak, aki igényli, rendelkezésére bocsássanak egy hordozható számítógépet, amellyel hozzá tudnak férni mindazon fejlesztéshez, amely eddig megvalósult, illetve a jövőben megvalósul. Pest vármegyében mintegy 18.000, ebből Dunaharasztin összesen 343, a Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskolában pedig 94 db eszközt adtak át november 13-án. A köznevelésért felelős államtitkár azt is elmondta, az osztás és az igénylés sem ért még véget, a Szigetszentmiklósi járás több településén is lesz notebookosztás. Maruzsa Zoltán hozzátette, a digitalizáció érdekében számos fejlesztést végeztek és végeznek jelenleg is az iskolákban. A KRÉTA rendszer többfunkciós használata mellett megjelentek az okos tankönyvek is, valamint a kompetenciamérések később nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy testreszabott oktatást szervezzenek.
Kép forrása: hvg.hu


Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.
A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.
Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.
Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.
Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.
Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.
Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon.
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!


Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon