Láss többet a világból!
Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179
Sárosi Optika - Láss Többet a világból!
Két napon át, immáron nyolcadik alkalommal rendezték meg Dunaharasztiban a Városnapokat, ami idén látogatócsúcsot hozott.
A Városnapokra a németországi Altdorf b. Nürnbergből, Colbitzból és a svájci Sehamatalból is érkeztek vendégek a testvérvárosi kapcsolatoknak köszönhetően. Már péntek este, szeptember 15-én, a rendezvény előestéjén a Laffert Kúriában lévő fogadáson várták a városvezetők a delegációkat, ahol dr. Szalay László polgármester beszédét követően Martin Tabor, Altdorf polgármestere mondott köszöntőt, majd megtekintették Tóth Gábor Egy év képekben című sajtófotó-kiállítását. A Sváb Tájházban ünnepi vacsora következett, ahol a Haraster Dorfmusik játszott a vendégeknek.
Szeptember 16-án, szombaton délelőtt a Baktay téren a színpadon gyerekeknek szóló magyar népzene, hangszersimogató és interaktív mese várta a csemetéket, a Hősök terén pedig már ott voltak a szabadtéri játékok, mint például a nagy sikerű ninja warrior játékpálya és a fából készült népi játékok, vagy a kosárhinta. Szüreti mulatságot rendeztek a Tájházban, a csodaszép kézműves alkotások mellett darálták, préselték a vállalkozó kedvű gyerekek a szőlőt, sőt, a mustot is megkóstolhatták, a felnőtteknek pedig természetesen egy-egy pohár bor is jutott. Kora délután indult a szekeres szüreti felvonulás, hagyományos sváb zenével, tánccal ünnepelt a német nemzetiség.
Délután a nagyszínpadon elsőként a gyerekek nagy kedvence, a Kolompos, majd a Biomadár együttes lépett fel, amelynek egyik énekese a haraszti kötődésű Kőszegi Zsolt, akit a város lakói a Vagabond Korzó egyik főszervezőjeként ismernek. Este tömve volt a Baktay tér Horváth Charlie és Tóth Vera felejthetetlen koncertjén. A nagykoncert után még éjjel 1 óráig táncoltak az emberek a retro diszkó slágereire.
Vasárnap a Haraszti Futóparty korán reggel indult, a versenyre sokan neveztek, a legkisebbektől az idősebbekig. A különböző edzettséggel, felkészültséggel bíró sportolók elsősorban a mozgás öröméért futottak. Közben már gyülekeztek a lecsófőző versenyre a különböző baráti társaságok, civil egyesületek, megtelt tábortüzekkel és bográcsokkal a Hősök tere. A zsűri több mint 50 féle lecsót kóstolt végig, és az ízeket és a tálalást is figyelembe véve hirdettek eredményt.
Vasárnap, szeptember 17-én kora délutántól szólt a zene a színpadon. A Monden, a Blues Rádió Budapest, majd Hauber Zsolt és a Bonanza Banzai lépett fel, este pedig a Party One zenekar jóvoltából bulizott, táncolt a közönség a legnagyobb magyar és nemzetközi slágerekre.
Láss többet a világból!
Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179
Sárosi Optika - Láss Többet a világból!
Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.
Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!
Alap fotó méretek és nagyítások készítése, akár filmről vagy diáról előhívatva. Képei lehetnek telefonon, tableten, memóriakártyán vagy számítógépen tárolva.
Többféle megoldás közül választhat, kezdve a puha borítós fotófüzettől, a fix borítós fotókönyvön át, az egyedi kemény borítós fotókönyvig. Igény szerint a szerkesztésben is segítünk.
A legkedveltebb ajándék a karácsonyi időszakban. Megannyi minta és méret, 14 lapos legkisebb 20x15-ös asztali mérettől, a legnagyobb 30x45-ös fali méretig. Egylapos naptár pedig A4-es mérettől akár 60x90-es méretig.
Poszter méretek keretbe, vászonképek keretre feszítve. Legyen az egy vagy több részes, egy képből vagy több kisebből álló. Díszítse falait kedvenc képeivel. Ide lehet még sorolni az egyedig falmatricákat is.
Megannyi különleges ajándék ötlet. Kulcstartó, hűtőmágnes, hógömb, forgó fotós kocka, fotókő, puzzle (többféle méretben és darabszámmal), bögre (akár logózva cégeknek is), az ötletek végtelen tárháza.
Az ajándéktárgyakhoz hasonlóan egy nagyon jó ajándék ötlet. Vagy, ha szeretnéd felfrissíteni ruhatáradat egy különleges, egyedi feliratú pólóval. Esetleg cégednek szüksége van logózott pólóra az egységes kinézethez.