Köszöntöm a ránk figyelő kedves hallgatókat, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. 2023. július 26-án, szerdán 20 órától és az ismétléskor, szombaton 14 órától a Csepel-sziget és benne szűkebb környezetünk fontos ügyeiről szóló gondolatcserélő műsorunk, a Sziget Szelet XV. évfolyamának 30. számát hallgatják. Sajnos, napjainkat eluralja a szenzációhajhász újságírás, az úgymond jó történéseknek ebben a felforgatott értékrendű világban kicsi a hírértéke, a természeti és az ember által okozott katasztrófáknak, nagy baleseteknek, általában mindennek, ami hátrányosan érinti az életminőséget, annál nagyobb. Azt mondják sok szerkesztőségben indokul: „erre van közönségigény”. Könnyű ezt ott fennsőségesen megfogalmazni, ahol semmi mással nem törődnek – pedig egyszer kipróbálhatnák, milyen a szívderítő, előremutató, békés ügyekkel való foglalkozás. Hagyjuk is őket és maradjunk a pozitív kicsengésű eseményeknél, ezekről is lehet sok érdekességet közreadni. Nemcsak Szigetszentmiklós, hanem a térség többi települése is folyamatosan gyarapodik lélekszám tekintetében, egy kiköltöző család számára pedig sok újdonságot kínál a környék, persze, ha tudnak ezekről. A mai műsorban ilyenekről lesz szó: itt a nyár, a szünidő, amikor kevesebb napsütést kínáló időben is remek elfoglaltság végig járni a környék látni- és hallgatnivalóit - ilyen is van egy országosan egyedülálló gyűjtemény révén. Jöjjenek velem, induljunk együtt Miss Nándor szigetszentmiklósi történész-muzeológussal a lehetőségek felkutatására!
A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.
A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.
A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.
Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.






Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon









