Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. szeptember 04. péntek Rozália napja van.
Hajrájában a játszótér-festés
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Hajrájába érkezett az a projekt, ami Dunavarsányban szerveződött a Vasút sor és Széchenyi utca sarkán lévő, népszerű játszótér hátsó falának lefestésére. A terv még tavaly született, amikor némely általános iskolás gyermekek trágárságokat firkáltak a csalogatóan üres, vakolatlan, közel hatvan négyzetméteres falra. Veresegyházi Béla, a művelődési ház munkatársa ekkor szervezte meg, hogy a falra vidám, mind a gyermekek, mind a felnőttek szemének örömet okozó festmény kerüljön. Ehhez szükség volt arra, hogy a fal és egyben a játszótér mögötti telek tulajdonosa vállalja a fal építésének befejezését, a vakolást és az alapozást. Ez idén tavaszra készült el, amikor aztán Rigó Ferenc helyi mester és kollégája színre festették a falat. A projekten egyébként mindenki lelkesedésből, díjazás nélkül dolgozott, mégpedig azokból a kiváló minőségű anyagokból, amiket a helyi festékgyár biztosított, mint a falazóanyagok és háló, a vakolat, illetve mindenféle igényelt, készre kevert festék. Ezek felhasználásához a gyár szakértő segítséget is biztosított. A projekt művészeti részét két hölgy viszi, Hutóczki Vivien, aki művészeti iskolát vezet Dunavarsányban, valamint Veresegyházi Boglárka, az Élményfestés Bogival gazdája. Utóbbi számolt be nekünk az ügy állásáról.

2023/06/19 - 15:09

A falra a megnyugtató, mégis mozgalmas tájkép mellett egy interaktív elem is kerül.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Álmodj nagyot — költözz új otthonba Dunavarsányban!

A Katonarét utcában épülő, kulcsrakész, modern ikerházak már 90 millió forinttól, akár 10% önerővel lefoglalhatók.

Több mint 100 m² kényelmes élettér vár:
- 3 hálószoba + nappali
- tágas konyha és étkező
- külön mosókonyha
…minden, ami egy igazán komfortos családi élethez kell.

- A+ energetikai besorolás
- hőszivattyú és klíma
- 5 év teljes garancia

Nyugati Lakópark Fejlesztő Kft. már több mint 70 családnak épített minőségi otthont Dunavarsányban.
Miért ne lehetnél TE a következő?

További információ: nyugatilakopark.hu | 06 20 264 4631

Nyugati Lakópark – Minőség, megbízhatóság, hosszú távú garancia.

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink