Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. május 11. vasárnap Ferenc napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Slágeremlékek ismétlés Lakihegy Rádió
Gyermeknap 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Mesebeli gyermeknapra várják a szigetszentmiklósi családokat.

Május 27-én a Városi Könyvtár és Közösségi Házban rajzversennyel, mese kuckóval, érzékenyítő programmal, kreatív kézműves foglalkozásokkal, arcfestéssel és légvárral készülnek a gyerekeknek, mondta el rádiónknak Lázár Gergő, az intézmény igazgatója. Hozzátette, a programok többsége ingyenes, azonban a Mesén innen, mesén túl című gyermekműsorra jegyet kell vásárolni, hiszen a színházteremben korlátozott a létszám. Kiemelte, az egyik legkedveltebb eleme sem marad el a gyermeknapnak, a Városi Könyvtártól a rendezvény ideje alatt 20 percenként indul majd a kisvonat, amire szintén limitáltak a helyek.

Kép forrása: sargahaz.com

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Gastland M0 Étterem, Hotel, és Konferenciaközpont Budapest közelében az M0-ás autóút 19. kilométernél a Csepel, Szigetszentmiklós lehajtónál található. A hotel 40 légkondicionált, tv-vel, telefonnal, minibárral felszerelt szobával rendelkezik. A szállodához tartozó Frézia a’la carte étteremben és az önkiszolgáló „All you can eat” étteremben magyaros és nemzetközi ételekből választhatnak.

A szálláson és a vendéglátáson kívül különböző méretű rendezvénytermekkel rendelkezünk, ahol 10-200 főig biztosítunk helyet céges rendezvényeknek, konferenciáknak, családi eseményeknek, esküvőknek.

https://www.gastlandhotelek.hu/hu/m0/

https://www.gastlandbisztrok.hu/hu/m0/

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink