Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. szeptember 04. péntek Rozália napja van.
Elhunyt Faragó Károly
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Faragó Károly, Dunavarsány rendszerváltás utáni első alpolgármestere, a település emblematikus közszereplője életének 89. évében elhunyt, temetésenm sok varsányi rótta le kegyeletét. A képviselő-testület Faragó Károly díszpolgárt saját halottjává nyilvánította, egyben a kegyeleti és temetési költségeket magára vállalta.

2023/05/09 - 14:06

Faragó Károly több szervezetnek alapító tagja vagy elnöke volt. A Dunavarsányiak Független Köre 66 alapító tagjának egyike, majd az 1994-ben bejegyzett Dunavarsányi Nemzeti Fórum elnöke volt. A Dunavarsányban eddig megjelenő legtöbb újságnak alapítója és főszerkesztője is volt. A Varsányi Hírek, a Varsányi Fórum, a Közhírré Tétetik és az önkormányzat hivatalos lapjaként most is havonta megjelenő Dunavarsányi Napló mind köthetők hozzá. Az 1990-es önkormányzati választásokon a legidősebb képviselő lett az első négyéves ciklusban.
Fanatikus kutatóvá vált, mindenről és mindenkiről tudni akart, aki valaha meghatározó személyisége volt a településnek. Kezdeményezte több köztéri alkotás, kopjafa és emléktábla kihelyezését. Ő állíttatott örök emléket Dunavarsány első tanítójának, első igazgatójának, javaslatára létesült Ady-emlékhely, negyvennyolcas emlékmű, Szent István tér és emlékhely. A Hősök tere különös vonzalmat jelentett számára egész életében, mindig figyelemmel kísérte állapotát, fejlesztéseit, tisztaságát, a rongálásokat, és persze a történetével összefüggő jeles napokat. Folyamatosan dolgozott és gyűjtötte az anyagot könyvéhez, több évtizedes kutató és három éves írói munka után megszületett a nagy mű, a Dunavarsányról írt első és azóta is az utolsó könyv, a „Barangolás Dunavarsány múltjában és jelenében”. A könyv kiadásának évében, 2013-ban a képviselő-testület „Dunavarsány díszpolgára” elismerő címmel tüntette ki a szerzőt. Alpolgármesteri időszakában kezdett érlelődni a németországi Gemmingennel a testvértelepülési kapcsolat elindítása, és mint a „Gemmingeni Bizottság” vezetője, sok-sok szervezői munkával juttatta el oda az akkori polgármestereket, hogy 24 évvel ezelőtt aláírják a két település közötti testvérvárosi kapcsolat létrejöttét rögzítő dokumentumokat.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink