Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. december 18. szerda Auguszta napja van.
Mozaik - közérdekű magazin 2023. március 5.
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
2023-03-05

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha bennünket hallgatnak kora reggeltől késő estig. 2023. március 5-én, vasárnap kora délután és az ismétléskor, hétfőn este a Sziget Krónikát követően közérdekű magazinunk, a Mozaik XV. évfolyamának 9. számát hallgatják, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Megvallom őszintén nem kedvelem a pártállami időkből ránk maradt vagy a kommunista mozgalom által kisajátított ünnepeket, de idővel lekopik róluk a vörös máz és így átalakulnak, ünnepelhetővé válnak. Mondom ezt azért, mert egy ilyen ünnep közeledik. Március 8-án van a Nőnap, amelyen eredetileg egy férfire emlékezünk. Történt valamikor, egy Clara Zetkin nevű német partizánnőnek lelőtték a kedvesét, és az ő emlékére szervezett a társaival együtt egy kis összejövetelt. Clara Zetkin később a Szocialista Internacionálé nevű szervezet tagja lett, itt támogatásával felkarolták a kezdeményezést, és évenként egyre nagyobb csinnadrattával Nemzetközi Nőnapot csináltak belőle.  Visszatérően szónokoltak a nők helyzetéről a társadalomban, a nők jogairól, az egyenjogúságról, több nőt akartak látni a kormányokban, a vállalatvezetők között, a közéletben vagy akár a traktorok zötyögő üléseiben, mint azt a Rákosi-korszakból ránk maradt propaganda-fotókon láthatjuk. A traktoroslányok dicsőítésén túl persze semmit nem tettek mindezek érdekében, ám az ünnepi beszédek nagyon szépen hangzottak - évente egyszer. Napjainkra végre elmaradtak a sallangok és azt köszöntjük a nőkben, ami a lényegük: azt, hogy szeretni, tisztelni való Nők. Déd- és nagymamák, édesanyák, családra vágyó lányok-asszonyok vagy éppen az egyedül maradást választó hölgyek. Mindegy: a férfiak élete nem képzelhető el a nők varázsolta csodálatos világ nélkül. Persze, a nőnek született és az is maradt nőkre gondolok. Március 8-án ne feledjünk el venni egy vagy több csokor virágot és köszöntsük fel azokat a csodálatos hölgyeket, akik egyszerűen fogalmazva élhetővé teszik az életet. Jöhet bármilyen társadalmi őrület, locsoghatnak bármit az elferdült felfogásokat szajkózók – a nő, a feleség, az édesanya örök, velünk maradnak, amíg ember az ember. Isten éltesse őket egészségben, bőségben és a mi, férfiak által adott tiszteletben, szeretetben! Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. A mögöttünk hagyott héten kedden ülésezett a szigetszentmiklósi képviselőtestület: egy kis vita után a többség elfogadta a város 2023. évi költségvetését. Beszámolunk a vitáról is, a testületi döntés meghozatalának részleteiről is. Március van, ez már a tavasz első hónapja: hallhatják a Városi Könyvtár és Közösségi Ház gazdag pogramkínálatát, amelyből nem hiányzik a felhívás a 6. Miklósi Futónapon való részvétekre buzdító felhívás sem. Ez a mai kínálat, tartalmas és szórakoztató rádiózást kívánok minden kedves hallgatónknak!
 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:

Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!

 

Gyógyászat

Wellness

Szaunakultúra

Strand

Szállás

 

Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.

Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival)  - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.

 

Facebook:

https://www.facebook.com/aqualand.rackeve

https://www.facebook.com/thermalcampingaqualand

www.aqua-land.hu

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink