Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm, ha bennünket hallgatnak kora reggeltől késő estéig. 2023. február 19-én, vasárnap kora délután és az ismétléskor, hétfőn este a Sziget Krónikát követően közérdekű magazinunk, a Mozaik XV. évfolyamának 7. száma szól a hangszórókból, a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András vagyok. Több, mint 30 éve volt egy rendszerváltozás, de csak 2000-ben sikerült elérni, hogy a magyar parlament megszavazza: február 25-én emlékezünk a kommunizmus áldozataira. A történelmi előzmények a könnyen felejtők kedvéért. 1947. február 25-én Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt 1945-ben megválasztott főtitkárát a megszálló szovjet hatóságok letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták. A mentelmi jogától megfosztott képviselő 8 évet töltött börtönökben és munkatáborban. Szabadulását követően 1956-ban tagja volt Nagy Imre kormányának. 1959-ben, 51 évesen halt meg. Letartóztatása annak a tudatos folyamatnak volt a része, amely során a kommunista párt az ellenszegülők kiiktatásán keresztül a totális diktatúra kiépítése felé haladt. Egy ember halála tragédia, egymillióé statisztika. Ezt a mélységes emberszeretetről tanúskodó mondatot Sztálin fogalmazta meg. A kommunista diktatúrák halálos áldozatait világviszonylatban egyes kutatók 140 millióra, mások több, mint 200 millióra becsülik, ennyien vesztették életüket éhínségben, kényszermunkatáborban vagy kivégzés által. Még többre tehető azok száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága évtizedeken át testileg és lelkileg megnyomorított. A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak, kínoztak, börtönbe zártak, internáltak, kitelepítettek és az is, aki családtagjuk volt. Gyerekeik osztályidegennek minősültek, a magam példáján tanúsíthatom, hogy a bejegyzés végigkísérte 1990-ig az életüket. Még középiskolába sem vehették fel őket, semmilyen vezető beosztást nem viselhettek, az élet minden területén hátrányos helyzetben voltak. Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata nyomán február 25-én tartjuk meg a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját – előbb-utóbb eljön az idő, amikor egységesen mindenki fejet hajt majd és senki, semmit nem felejt ki semmilyen diktatúra bűnlajstromából. Ennyit bevezetésként, következik a tartalomjegyzék. Bóna Zoltán országgyűlési képviselő az első vendégünk: az ukránok háborúja és az Európai Unió szankciói miatt szükségessé vált kormányzati intézkedésekről beszél. Utána az Aries következik: az időszerű téli és tavaszváró munkálatokat ismerteti két egységvezető, Csáki Bernadett és Tiba Gábor. Sajnos, az influenzáról is időszerű szólni, mert egyre több a beteg és a ránk zúdított gyógyszer-reklám. Keller Tamásné szigetszentmiklósi gyógyszerész segít tanácsaival a megelőzésben és a gyógyulásban. Végezetül Lázár Gergőt és Portik-Cseres Évát hallhatják: a két igazgató szigetszentmiklósi és dunavarsányi rendezvényekre hívja a közönséget. Ez a mai kínálat, tartalmas és szórakoztató rádióhallgatást kívánok kedves mindnyájuknak!
Delikát Húsáruház és Pecsenyéző Szigetszentmiklós Gyártelepen (a Lordok háza oldalában) található. Tulajdonosa nagy odafigyeléssel és munkával egy már meglévő üzletet próbált európai színvonalúvá és moderné varázsolni mindezt úgy, hogy csak és kizárólag prémium minőségű termékekkel , friss magyar termelői húsokkal tudjon szolgálni vásárlóinak.A hozzánk érkezőket egy patinásan felújított épület, valamint egy ízlésesen berendezett üzlettér fogad, előzékeny és udvarias kiszolgálással.
Húsáruk tekintetében is teljes a palettánk, kizárólag friss Magyar termelői húsokat forgalmazunk. Sertés, marha, birka és egyes baromfi húsokon kívül széles választékú friss hentesáruval várjuk vevőinket. Boltunkban hagyományos érlelésű és füstölésű kézműves termékek mellett delikát termékek, tej termékek és pecsenye ételek is találhatók. Pecsenyézőnkben minden nap friss sültekkel, hurkával, kolbásszal, salátákkal, desszertekkel, üdítőkkel, kávéval, hideg és meleg szendvicsekkel és reggelivel várjuk minden kedves vásárlónkat!
Lépést tartunk a technika fejlődésével is, ezért aktuális igényét, rendelését leadhatja nálunk telefonon!