Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 07. kedd Gizella napja van.
Közös születésnap 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Dupla jubileumot ünnepeltek.

10 éve nyitotta meg kapuit a Városi Sportcsarnok, és negyed évszázados múltra tekinthet vissza a szigetszentmiklósi Nemcsak Jazz Klub, melyet november 18-án ünnepeltek meg. Virág Lajos, a Városi Sportcsarnok igazgatója rádiónknak elmondta, hivatalosan november 17-én ünnepelte 10. évfordulóját az épület, melyről szűk körben az intézmény dolgozói meg is emlékeztek, azonban a publikum előtt november 18-án együtt ünnepeltek a Nem Csak Jazz Klubbal karöltve, akik idén már a 25. születésnapjukat ünnepelték. Hozzátette, egy kiállítás keretében megmutatták a vendégeknek, hogy melyek voltak az elmúlt évtized legemlékezetesebb pillanatai. Hozzátette, minden eseményre szívesen emlékszik vissza az elmúlt 10 évből, hiszen számára ugyan olyan fontosak azok az események, amik több ezer főt vonzanak az intézménybe, mint azok a programok, ahol csak 10-15 ember vesz részt.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!

Foglaljon időpontot még ma!

  • Belgyógyászat
  • Bőrgyógyászat
  • Dietetika
  • Fül-orr-gégészet
  • Foglalkozás-egészségügy, üzemorvos
  • Gasztroenterológia
  • Gyermekgyógyászat
  • Kardiológia
  • Nőgyógyászat, várandósgondozás
  • Urológia
  • Pszichiátria
  • Ultrahang-vizsgálatok

Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!

www.szigetgyogyaszat.hu

Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…

Delikát Húsáruház és Pecsenyéző Szigetszentmiklós Gyártelepen (a Lordok háza oldalában) található. Tulajdonosa nagy odafigyeléssel és munkával egy már meglévő üzletet próbált európai színvonalúvá és moderné varázsolni mindezt úgy, hogy csak és kizárólag prémium minőségű termékekkel , friss magyar termelői húsokkal tudjon szolgálni vásárlóinak.A hozzánk érkezőket egy patinásan felújított épület, valamint egy ízlésesen berendezett üzlettér fogad, előzékeny és udvarias kiszolgálással.

Húsáruk tekintetében is teljes a palettánk, kizárólag friss Magyar termelői húsokat forgalmazunk. Sertés, marha, birka és egyes baromfi húsokon kívül széles választékú friss hentesáruval várjuk vevőinket. Boltunkban hagyományos érlelésű és füstölésű kézműves termékek mellett delikát termékek, tej termékek és pecsenye ételek is találhatók. Pecsenyézőnkben minden nap friss sültekkel, hurkával, kolbásszal, salátákkal, desszertekkel, üdítőkkel, kávéval, hideg és meleg szendvicsekkel és reggelivel várjuk minden kedves vásárlónkat!

Lépést tartunk a technika fejlődésével is, ezért aktuális igényét, rendelését leadhatja nálunk telefonon!

https://delikathusaruhaz.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink