Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. október 12. hétfő Miksa napja van.
Márton-nap 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Márton napi programokkal várják a szigetszentmiklósiakat.

2022/11/10 - 14:10

November 12-én, délután 4 órától családi délutánra várják a gyermekeket és a szülőket a Városi Könyvtár és Közösségi Házba, ahol az Aranyszamár Bábszínház előadását a Farkasbarkas és Rókakoma című élőszereplős bábelőadást tekinthetik meg a résztvevők. Lázár Gergő, az intézmény igazgatója rádiónknak elmondta, az előadást követően, délután 5 órától táncházzal és kézműves foglalkozásokkal készülnek a gyerekeknek. Hozzátette, a Német Nemzetiségi Klub arról is gondoskodik, hogy a programon senki ne maradjon éhes. Hozzátette, este 6 órától kezdődik ez a program, ami a megszokottak szerint idén is egy rövid felvonulás lesz, hogy a gyermekek is részt tudjanak venni rajta. Kiemelte, bárki csatlakozhat a felvonuláshoz, csak egy lámpást kell magával vinnie.

Kép forrása: sargahaz.com

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!

Foglaljon időpontot még ma!

  • Belgyógyászat
  • Bőrgyógyászat
  • Dietetika
  • Fül-orr-gégészet
  • Foglalkozás-egészségügy, üzemorvos
  • Gasztroenterológia
  • Gyermekgyógyászat
  • Kardiológia
  • Nőgyógyászat, várandósgondozás
  • Mammográfia
  • Urológia
  • Pszichiátria
  • Ultrahang-vizsgálatok

Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!

www.szigetgyogyaszat.hu

Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…

Fedezze fel velünk a Bornegyedet - igazi borélmény Budafokon!
Budapest Bornegyedében számtalan neves pezsgőkészítő cég és borászat található. Az impozáns pincékben a borászatok mellett vendéglátóhelyek, látványos képzőművészeti és helytörténeti kiállítások is várják a látogatókat. Borkóstolók, gasztronómiai programok, vezetett pinceséták, koncertek és megannyi kulturális program részesei lehetnek a vendégeink.
Éljük át együtt a pezsgő borkalandot minden hónap első szombatján Budapest Bornegyedében, Budafokon!

Bornegyed - Budafok-Tétény

Facebook

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink