A stresszmentes fogászat
Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.


Megrendezték a 14. Akciófestészetet.

Eredetileg október 8-ra tervezték a programot, azonban betegség miatt október 15-re kellett módosítaniuk a dátumot, mondta el rádiónknak Kontra-Solti Eszter főszervező. Hozzátette, a mai esemény központi témája az Akció Festészet volt, az üres vásznaktól egészen a kész képig végig nézhették a résztvevők az alkotások folyamatait, melyhez az inspiráló zenét Makó Béla, gitáros biztosította. Kiemelte, szinte kivétel nélkül el tudtak jönni a művészek az új időpontban is, azonban volt 2 festő, aki más kiállítás megnyitó miatt nem tudott megjelenni az eseményen. Kontra-Solti Eszter hozzátette, emelett két állandó kiállítás tekinthető meg, a Városi Galériában a Hullám című Patak Fesztivál kiállítása, illetve a Szigetszentmiklósi Alkotókör Szín-művészet című kiállítása az Aula Galériában, illetve további kiállítás megnyitók várhatóak még a közeljövőben.
Kép forrása: Szigetszentmiklós Város hivatalos közösségi oldala


A stresszmentes fogászat
Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.
Az Xtravel elsődlegesen vállalati partnerei és üzleti ügyfelei számára kínál előre foglalható prémium személyszállítási transzfer szolgáltatásokat.
Hiszünk abban, hogy a minőségi utazási élmény már a foglalás pillanatában elkezdődik. Ezért működésünket a megbízhatóságra, a pontosságra és a professzionális kiszolgálásra építjük.
Célunk, hogy utasaink minden alkalommal olyan kényelmes és kiszámítható szolgáltatásban részesüljenek, amelyre bizalommal támaszkodhatnak.
Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.
A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.
Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.


Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon