Köszönti a hallgatókat-olvasókat a szerkesztő-műsorvezető, Haeffler András. Bölcsődét avattak a mögöttünk hagyott héten Tökölön - az eseményen a meghívott vendégek között ott volt dr. Kövér László házelnök, Bóna Zoltán országgyűlési képviselő, a Házigazda a polgármester, Hoffman Pál volt. Mindegyikükkel készült interjú, amelyekben beszéltek ugyan a gyerekekről, de politikusok lévén, nem tudtak kibújni a bőrükből és hamar átváltottak politikai témákra. Rózsa Gábor tűzoltó alezredes a következő vendég: az elmúlt időszak eseményeit tekintjük át. Ezután az Aries új egységvezetője mutatkozik be, majd a hulladékfeldolgozás folyamatába avatja be a hallgatókat. Egy újonnan a világhálóra felkerült filmről beszélgetünk a rendezővel, Andrási ATtilával a műsor zárásaként: Trianon előzményeit, hátterét ismerhetik meg a nézők. .
Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.
Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!