Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 07. kedd Gizella napja van.
Halászlé rotyog a bográcsokban
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Idén 19. alkalommal rendezik meg a Halászléfőző versenyt.

Szeptember 10-én a szigetszentmiklósi Kéktó Szabadidőparkban lesz a verseny, ahol most is több csapat mérheti össze főzőtudását. Lázár Gergő, az eseményt szervező Városi Könyvtár és Közösségi Ház igazgatója rádiónknak elmondta, a megszokottak szerint délelőtt minden csapathoz ellátogatnak a zsűri tagjai és megtekintik a főzőhelyeket, amiket közös értékelés után különdíjakkal jutalmaznak, melyeket az eredményhirdetés idején adnak át a nyertes csapatoknak. Lázár Gergő hozzátette, az első 6 helyezett értékes nyereményeket kap, az első helyezett pedig hazaviheti magával a vándorserleget is, mely a következő évi halászléfőző versenyig a csapat tulajdonában maradhat.

A Süss fel Nap ! című reggeli műsorban készített teljes interjú itt meghallgatható:

 

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Nagy tavaszi térkővásár egész márciusban a Witzing Tüzépkerben!

Ismerős márkák, varázslatos kínálat, mesebeli árak: Kedvező árú térkövek már 3490.-Ft -tól!

Viastein, Leier, Semmelrock, Beton+, SW, Molnárbeton és Barabás téglakő márkákból válogathatsz, most hihetetlen árakon!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

Nem kell Olaszországig menned a hamisítatlan itáliai ízekért!

Kóstold meg Te is az ételeiket, házhozszállítással vagy elvitellel!  

facebook.com/MisiKemencéjePizza

https://misikemenceje.hu/

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink