Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. október 12. hétfő Miksa napja van.
Segítő kezek jelentkezését várják 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Önkéntesek jelentkezését várják a Summerfestre.

2022/07/21 - 14:24

Szigetszentmiklóson a Városi Könyvtár és Közösségi Ház tavaly augusztus 12-20. között sikeresen rendezte meg a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivált, amelyben több mint ötven önkéntes segítő vett részt. Budai Gábor, a Városi Könyvtár és Közösségi Ház igazgatóhelyettese és egyben a Summerfest egyik alapító tagja rádiónknak elmondta, már többen jelezték, hogy az idei fesztiválon is szívesen vállalnának önkéntes munkát, vagy szeretnék itt teljesíteni a középiskolásokra vonatkozó 50 órás közösségi szolgálatukat, de továbbra is várják azoknak az önkéntes segítőknek a jelentkezését, akik a fesztivál előkészítéséhez, lebonyolításához és utómunkálataihoz szeretnének bekapcsolódni. Budai Gábor hozzátette, a segítség jól jön és szükség van az újabb önkéntesekre is, hiszen mindig akad tennivaló a fesztivál idején, ami megkönnyíti a szervezők munkáját is.

A Süss fel Nap! című műsorban készített teljes interjú itt meghallgatható:

 

 

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!

Foglaljon időpontot még ma!

  • Belgyógyászat
  • Bőrgyógyászat
  • Dietetika
  • Fül-orr-gégészet
  • Foglalkozás-egészségügy, üzemorvos
  • Gasztroenterológia
  • Gyermekgyógyászat
  • Kardiológia
  • Nőgyógyászat, várandósgondozás
  • Mammográfia
  • Urológia
  • Pszichiátria
  • Ultrahang-vizsgálatok

Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!

www.szigetgyogyaszat.hu

Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…

Láss többet a világból! 

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

A stresszmentes fogászat

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink