Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 07. kedd Gizella napja van.
Nem lehet a Duna partra menni
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Marad a zárás.

Korábban engedéllyel látogathatták a halásztelkiek a Dunát, ám a járványügyi korlátozásokkal együtt a Fővárosi Vízművel megtiltotta, hogy a helyiek a partig menjenek, hiszen a területen vízbázisok találhatóak. A szolgáltató közleményében jelezte, hogy nem a Fővárosi Vízművek jószándékán vagy a vízbázisok közelében élőkkel való együttműködési készségén múlik az ügy rendezése. Mint jelezték, az egy, a Fővárosi Vízművek vezetése részéről tett gesztus volt, hogy - a jogszabálynak azt a lehetőségét kihasználva, hogy az üzemeltető esetileg feljogosíthat a belépésre - mindezidáig nem kívánt korlátozással élni. Most azonban úgy döntött a vízmű, hogy a közelmúlt eseményei és a jelenleg fennálló körülmények miatt nem folytatja a korábbi megengedő gyakorlatot. A vízbázisok védelmét szabályozó kormányrendelet előírásainak megfelelően a jövőben csak a vízi létesítmények üzemeltetésében részt vevők, ott munkát végzők tartózkodhatnak a védőövezeti területen, és ők is csak egészségügyi ellenőrzést igazoló dokumentumok birtokában.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:

Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!

 

Gyógyászat

Wellness

Szaunakultúra

Strand

Szállás

 

Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.

Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival)  - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.

 

Facebook:

https://www.facebook.com/aqualand.rackeve

https://www.facebook.com/thermalcampingaqualand

www.aqua-land.hu

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Nagy tavaszi térkővásár egész márciusban a Witzing Tüzépkerben!

Ismerős márkák, varázslatos kínálat, mesebeli árak: Kedvező árú térkövek már 3490.-Ft -tól!

Viastein, Leier, Semmelrock, Beton+, SW, Molnárbeton és Barabás téglakő márkákból válogathatsz, most hihetetlen árakon!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink