Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. október 13. kedd Kálmán napja van.
Sikeres pályázat 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Több elképzelési terv van az új bölcsőde helyszínéről.

2022/06/03 - 15:20

Mint arról korábban beszámoltunk, a Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent a „Bölcsődei nevelés fejlesztése” felhívás második szakasza, melyre februárban Szigetszentmiklós Önkormányzata is pályázott, ahol 800 millió Forint támogatást nyert bölcsőde építésére. Nagy János polgármester rádiónknak adott interjújában elmondta, a tervek szerint a Városi Sportcsarnok mellett szeretnék megépíteni az új intézményt, hiszen azon a területen további fejlesztések is várhatóak a közeljövőben.

A Bucka városrészben is megépülhet. Nagy János hozzátette, az Egészségház kialakítása után, szeptembertől egy új óvoda fogadja a városrészben élőket, illetve később a sikeres területvásárlásoknak köszönhetően egy új iskola is megépülhet. Kiemelte, ha az Iglice utcában sikerül megvásárolni a telkeket, akkor a Bucka városrészben kívánják megépíteni az új bölcsődét.

A Mozaik című műsorban készített teljes interjú az alábbi linken meghallgatható:

http://lakihegyradio.hu/hir/dijazzak-legszebb-kertet-es-balkont

 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!

Foglaljon időpontot még ma!

  • Belgyógyászat
  • Bőrgyógyászat
  • Dietetika
  • Fül-orr-gégészet
  • Foglalkozás-egészségügy, üzemorvos
  • Gasztroenterológia
  • Gyermekgyógyászat
  • Kardiológia
  • Nőgyógyászat, várandósgondozás
  • Mammográfia
  • Urológia
  • Pszichiátria
  • Ultrahang-vizsgálatok

Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!

www.szigetgyogyaszat.hu

Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink