Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 08. szerda Mihály napja van.
Nagy elismerés
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Kitüntetett önkéntes.

Az I. Országos Civil Konferencián vehette át Értékteremtő közösségekért díjat Kontha Benőné, a Református Dunamenti Kistérségi Diakónia elnöke, a Majosházai Hospice Ház alapítója, valamint a Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egyesület kapta. Az elismeréseket átadó Gulyás Gergely Miniszterelnöksége vezető miniszter szerint gazdag az az ország, amelynek ilyen civiljei vannak. Az elhangzott méltatás szerint Kontha Benőné a saját családjában történt tragédiák következtében határozta el, hogy addigi karitatív tevékenységét kiegészítve a hospice-nak szenteli az életét. Olyan házat hozott létre, ahol méltó körülmények között ápolhatják a daganatos betegeket, amiben személyesen részt vesz. Kontha Benőné értéket teremt és reményt ad a rászorulóknak. Kontha Benőné azt mondta, hogy a díjjal az önkénteseit és a vele együttműködő szakembereket is elismerték, mert közösen érték el az eredményeket. Hozzátette, hogy az egyesületük célja, hogy a családok merjék az otthonukban felvállalni a szeretteik ápolását, de ha valakinek nincs megfelelő otthona, esetleg családja, akkor ő is emberhez méltóan töltse élete utolsó heteit.

Fotó: MTI

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Csepel-sziget élményszigete, a termálvíz és a Kevei Gyógyvíz egész éves ölelésében:

Aqua Land Ráckeve - Élmény minden cseppjében!

 

Gyógyászat

Wellness

Szaunakultúra

Strand

Szállás

 

Az Aqua Land komplexuma, közel 5 hektáros területen, kültéren és beltéren egyaránt biztosítja a termálvíz és a gyógyvíz adta gyógyító és termális élményeket, Vendégei számára.

Egyes részlegeink állandó, más részlegeink időszakos üzemeltetésével biztosítjuk az évszaknak megfelelő komplex, gyógyító-, és wellness élményeket. Az utó-, és előszezonban fedett részeink üzemelnek - Fedett Fürdő, Vitál Központ, Masszázsvilág, III. számú kültéri gyógyvizes medence, I-es kültéri termálvizes élménymedence (péntek és szombat esténként vízi mozival)  - , főszezonban kiegészül a szabadtéri stranddal és a kapcsolódó egységekkel. Szálláshelyeink - Thermal Camping és Faházas Villapark - egész éves nyitva tartással és fürdőnk szolgáltatásaival várják a hozzánk látogatókat.

 

Facebook:

https://www.facebook.com/aqualand.rackeve

https://www.facebook.com/thermalcampingaqualand

www.aqua-land.hu

Nem kell Olaszországig menned a hamisítatlan itáliai ízekért!

Kóstold meg Te is az ételeiket, házhozszállítással vagy elvitellel!  

facebook.com/MisiKemencéjePizza

https://misikemenceje.hu/

ÁLOMFÜRDŐSZOBA ÁLOMÁRON!

Csempék és padlólapok már 1500 Ft-tól,

Laminált padló már 2990 Ft-tól,

Zuhanytálca már 5000 Ft-tól.

Pontos részletek a www.kiarusitas.info

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink