Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 08. szerda Mihály napja van.
Nem változik a menetrend 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Az ünnepek alatt sem változik a szemétszállítás rendje.

Karácsonykor és újévkor sem változik az Aries Kft. szolgáltatási területein a szemétszállítás időpontja. Skultéti László, a cég környezetgazdálkodási egység vezetője rádiónknak elmondta, minden szigetszentmiklósi, szigethalmi és halásztelki lakosnak ugyanazokon a napokon és időpontokban kell kitenni a hulladékot, mint az év bármelyik másik napján. Hozzátette, ellenben az ügyfélszolgálati iroda ünnepi nyitva tartással várja majd az ügyfeleket, melynek változásairól az Aries Kft. hivatalos közösségi oldalán is tájékozódhatnak.

Pótjáratokkal segítik az összegyűlt szemét elszállítását. Skultéti László hozzátette, nemcsak a karácsony utáni időszakban, már most is előfordul, hogy néhány háztartásban, a megszokottnál több hulladék keletkezik. Kiemelte, ilyenkor több kukásautó végzi el a feladatokat, így ezeket is minden esetben elszállítják.

A Mozaik című műsorban készített teljes interjú itt meghallgatható:

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

A Sziget Gyógyászati Központ tárt kapukkal várja kedves pácienseit!

Foglaljon időpontot még ma!

  • Belgyógyászat
  • Bőrgyógyászat
  • Dietetika
  • Fül-orr-gégészet
  • Foglalkozás-egészségügy, üzemorvos
  • Gasztroenterológia
  • Gyermekgyógyászat
  • Kardiológia
  • Nőgyógyászat, várandósgondozás
  • Urológia
  • Pszichiátria
  • Ultrahang-vizsgálatok

Gyógyuljon ön is nyugodt, kellemes környezetben! Vegye igénybe szolgáltatásainkat, amelyeket teljes körű labordiagnosztikai háttér támogat!

www.szigetgyogyaszat.hu

Sziget Gyógyászati Központ – Ahol az egészség érték…

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink