Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 07. kedd Gizella napja van.
Gyerekek adtak elő gyerekeknek 
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

A művészetek népszerűsítése a cél.

A Lázár Ervin program keretén belül a MultiTallent Stúdió növendékei is felléptek Szigetszentmiklóson az Ádám Jenő Általános Iskola és Álapfokú Művészeti Iskolában. A VersÉvszakok című előadás 25 neves magyar költő 45 verstét tartalmazza, melyek közül 25 megzenésített formában hangzik el. Az összeállítás nem egyszerűen dalok és versek egymásutánja, hiszen szervesen illeszkednek egymással, melyeknek a négy évszak ad keretet. Zezula Tibor, a társulat szakmai igazgatója rádiónknak adott interjújában elmondta, az előadást 3-szor adták elő a gyerekek egymás után, de ezt az akadályt is könnyedén vették a megfelelő felkészítésnek köszönhetően.

Főként oktató jelleggel készült az összeállítás.  Balogh Bodor Attila, a Budapesti Operettszínház tagja és egyben a MultiTalent Stúdióban tanuló gyermekek tanára és a Versévszakok című album ötletgazdája rádiónknak elmondta, elsődlegesen az volt a célja, hogy a gyermekek szórakozva tudjanak tanulni. Úgy gondolja, ez sikerült is, hiszen volt olyan fellépő, aki már egyetemista, de mégis szeretett volna részt venni az előadásban.

A teljes riport itt meghallgatható:

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink