Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 08. szerda Mihály napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel tegnap! Lakihegy Rádió
Változik a közlekedés
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Időpontváltozások a hétvégi forgalomkorlátozásban.

Május 27-től 29-ig két rendezvény miatt kell számítani a változásokra. Május 27-én nincs módosítás, tehát este 6 órától, másnap megközelítőleg délig a Kossuth Lajos utcában a Buga Iskola kapujától a Hősi Emlékműig mindkét oldalon lezárják a parkolókat, így ebben az időszakban tilos lesz megállni és parkolni ezen a területen. Május 28-án a hatóságok lezárják a Kossuth Lajos utcát az átmenő forgalom elől, amely délelőtt 11 óra helyett, már 10 órától le lesz zárva, egészen délután fél 1-ig. Ebben az időben a Petőfi utca irányába lehet majd távozni. Május 29-én, a kisvasút menetrendjének változása miatt, reggel 8 óra helyett, 9-től délután 2 óráig a Szent Erzsébet tér- Bajcsy-Zsilinkszky utca- Gyári út- Ifjúság utca útvonalon közlekedik majd a jármű. Szintén május 29-én, délután 1 óra helyett, 2 óráig lesz lezárva a Szent Erzsébet téren a Városi Könyvtár és Közösségi Ház felőli oldalon néhány parkoló. A térképen jelölve, megtekinthető a forgalom elöl elzárt útszakasz.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Delikát Húsáruház és Pecsenyéző Szigetszentmiklós Gyártelepen (a Lordok háza oldalában) található. Tulajdonosa nagy odafigyeléssel és munkával egy már meglévő üzletet próbált európai színvonalúvá és moderné varázsolni mindezt úgy, hogy csak és kizárólag prémium minőségű termékekkel , friss magyar termelői húsokkal tudjon szolgálni vásárlóinak.A hozzánk érkezőket egy patinásan felújított épület, valamint egy ízlésesen berendezett üzlettér fogad, előzékeny és udvarias kiszolgálással.

Húsáruk tekintetében is teljes a palettánk, kizárólag friss Magyar termelői húsokat forgalmazunk. Sertés, marha, birka és egyes baromfi húsokon kívül széles választékú friss hentesáruval várjuk vevőinket. Boltunkban hagyományos érlelésű és füstölésű kézműves termékek mellett delikát termékek, tej termékek és pecsenye ételek is találhatók. Pecsenyézőnkben minden nap friss sültekkel, hurkával, kolbásszal, salátákkal, desszertekkel, üdítőkkel, kávéval, hideg és meleg szendvicsekkel és reggelivel várjuk minden kedves vásárlónkat!

Lépést tartunk a technika fejlődésével is, ezért aktuális igényét, rendelését leadhatja nálunk telefonon!

https://delikathusaruhaz.hu/

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.

Aktuális moziműsor:

http://nadasdyfilmszinhaz.hu/art/index.php/musor

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink