Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. május 06. hétfő Ivett napja van.
Ercsiben is dübörög a kampány
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó

Időközi országgyűlési-választás lesz február 16-án. 

Az időközi országgyűlési-képviselő választás előtt három jelölt is Ercsibe látogatott az elmúlt időszakban. Az eddigi honatya Pintér Tamás, tavaly ősszel Dunaújváros polgármestere lett, majd lemondott az országgyűlési mandátumáról, ezért tartanak február 16-án, vasárnap időközi választást a körzetben. A kampány finisében a jelöltek egy része Ercsiben is bemutatkozott. Az ellenzéki összefogás jelöltje Kálló Zoltán indulója bemutatkozójában elmondta, hogy nem azt keresi, amiben nem értenek egyet a támogatóival, hanem azokat a pontokat, amelyek összekötik őt és a támogatóit. A kormánypártok által támogatott Molnár Tibor több utcafórumon is találkozott a választókkal. Az iváncsai polgármester elmondta, hogy mindenképpen találkozni akart az Ercsiben élő emberekkel, ezért döntött úgy, hogy az utcán beszélget a helyiekkel. Medveczki Zoltán, a Zöldek jelöltje szerint nem az indulók személye, hanem a mögöttük álló pártok gazdasági helyzete dönt a sikerről. A választáson összesen heten indulnak, a felsoroltakon kívül Árgyellán János, a Mi Hazánk Mozgalom, Borbély József a Tempó Párt színeiben, míg Dr. Sűrű Renáta és Törökné Juhász Ilona függetlenként indul. 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Sárosi Optika Szigetszentmiklóson, a Losonczi utca 1-ben, és Ráckevén, a Kossuth Lajos utca 11. szám alatt. Telefonszám: 06/24 467-179

Sárosi Optika - Láss Többet a világból!

Nem kell Olaszországig menned a hamisítatlan itáliai ízekért!

Kóstold meg Te is az ételeiket, házhozszállítással vagy elvitellel!  

facebook.com/MisiKemencéjePizza

https://misikemenceje.hu/

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink