Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. november 05. csütörtök Imre napja van.
Mit ér a ranglista?
Elválasztó
LAKIHEGY RÁDIÓ - HELYBEN VAGYUNK
Elválasztó
Egyéni sportok
2020-12-29 13:10

Elmaradhat a kadet és junior vívók Európa- és Világbajnoksága 2021-ben. A két versenyt általában február végén és március elején rendezik, de idén a Nemzetközi Vívószövetség nem talált olyan házigazdát, amely bevállalta volna a rendezést. Jelen állás szerint a szigetszentmikósi Diák Vívóegylet junior kardozója, Noseda Szabolcs mindkét versenyen részt venne a juniorok között, a Szigetszentmikósi Tőregylet vívója, Bagdány Albert pedig kadetben és juniorban is ott lenne az Eb-n és a Vb-n is. Noseda Tibor, a Diák Vívóegylet vezetőedzője elmondta, bízik benne, hogy nem hagyják, hogy ennek a korosztálynak két világbajnoksága is elmaradjon, hiszen tavaly csak az Eb-t sikerült megtartani. Hozzátette, olyan hírek keringenek, hogy a Nemzetközi Vívószövetség később az év során megpróbál valamilyen pót-versenyt tartani, de még semmi nem biztos.

 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Az Xtravel elsődlegesen vállalati partnerei és üzleti ügyfelei számára kínál előre foglalható prémium személyszállítási transzfer szolgáltatásokat.

Hiszünk abban, hogy a minőségi utazási élmény már a foglalás pillanatában elkezdődik. Ezért működésünket a megbízhatóságra, a pontosságra és a professzionális kiszolgálásra építjük.

Célunk, hogy utasaink minden alkalommal olyan kényelmes és kiszámítható szolgáltatásban részesüljenek, amelyre bizalommal támaszkodhatnak.

https://www.xtravel.hu/

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink