Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. november 02. hétfő Achilles napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Versek, prózák, dalok 
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Versek, prózák, dalok 
Elválasztó

Radnóti Miklós Emlékestre várják az érdeklődőket.

2023/11/06 - 15:45

November 10-én, este 6 órától egy igazán különleges élmény részesei lehetnek, azok, akik ellátogatnak a Városi Könyvtár és Közösségi Házba, mondta el rádiónknak Lázár Gergő, az intézmény igazgatója. Hozzátette, a Radnóti Miklós est ötlete Halásztelekről indult el, ahol már több irodalmi estet is szerveztek az előadók. A fellépőket az irodalom szeretete köti össze, ami megmutatkozik az előadásokban is, hiszen mindenkinek meg van a maga szerepköre. Kiemelte, a nagy sikerre való tekintettel most pedig első alaklommal Szigetszentmiklósra látogat a csapat. Az intézmény igazgatója azt is elmondta, rendhagyó módon, az intézmény aulájában tartják meg a programot, ahol a költő teljes életútját bemutatva, egy egyedülálló előadást tekinthetnek meg a látogatók, irodalommal, családfakutatással, verssel és zenével fűszerezve.

Kép forrása: sargahaz.com

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.

Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!

Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.

Honlap: https://pr.hu/

PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.

"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink