A stresszmentes fogászat
Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.
Még mindig feszült a hangulat a tököli képviselő-testületben.
A szeptember 25-i ülésen Tóth Zoltán József polgármester kezdeményezte Farkas Zsuzsanna alpolgármester megbízatásának visszavonását. Mint arról a Lakihegy Rádió korábban már beszámolt, a szeptember eleji képviselő-testületi ülés egyik nagy port kavart napirendi pontja a művelődési ház igazgatói álláspályázata volt, amely kapcsán botrány bontakozott ki a Halász László, jelenlegi igazgatót, pályázót ért atrocitás okán. Az ülésen elhangzott a sértettől, hogy az alpolgármester közeli hozzátartozója bántalmazta és megfenyegette őt. A történtek tükrében Tóth Zoltán József polgármester a legutóbbi ülésen kezdeményezte az alpolgármester visszahívását, mert úgy véli, hogy nem elfogadható magyarázatot adott az incidens okára.
A legutóbbi ülésen az alpolgármester napirend előtti felszólalásában visszatért az igazgatói pályázat kapcsán kialakult helyzetre, valamint egyebek mellett bírálta a jegyző, a korábbi és a regnáló polgármester munkáját. A nyilatkozatot több viszontválasz is követte. A vita lezárása után a polgármester javasolta, hogy vegyék fel a napirendi pontok közé az alpolgármester visszahívását, de a képviselők végül nem fogadták el az ülés napirendi pontjait, így döntés sem született a kérdésről, az ülés érdemi része el sem kezdődhetett. Tóth Zoltán József polgármester a Lakihegy Rádiónak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy felháborító állításokat fogalmazott meg az alpolgármester, amelyeket pontról pontra fog cáfolni. Kiemelte azt is, hogy Farkas Zsuzsanna eddigi nyilatkozatai sokakban okoztak bizalomvesztést.
Az alpolgármester visszahívását a következő képviselő-testületi ülésen tárgyalják.
A teljes nyilatkozat hírünk alatt meghallgatható.
A stresszmentes fogászat
Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!
Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.
Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.
A tradíciókkal rendelkező Nádasdy Filmszínház a nehézségek ellenére a mai napig is működik a család üzemeltetésében. Több éve már, hogy a mozi magyar és ART filmek játszására szakosodva kulturális lehetőséget biztosít a térség nagyközönsége számára. Elhivatottságának és szemléletének jegyében ezt a munkát tovább folytatják a művészet és az egyetemes kultúra terjesztésével, hogy szellemi értékeink mindenki számára elérhetővé váljanak.
Aktuális moziműsor:
Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.
A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.
Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.