Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. szeptember 11. csütörtök Teodóra napja van.
Teljes körű fejlesztés
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Teljes körű fejlesztés
Elválasztó

A tervek szerint augusztusban már a megújult Duna- part várja a látogatókat.

A szigetszentmiklósi Duna part vízi-és ökoturisztikai fejlesztése valósulhat meg az elkövetkezendő hónapokban. Mint arról már korábban beszámoltunk, a Kis- Duna mente TDM Nonprofit Kft. kivitelezőt keresett a feladat elvégzésére, melynek meg is lett a nyertese, csak a szerződést nem kötötték még meg. Gyurcsik József, a Tulajdonosi és Környezetvédelmi Bizottság elnöke rádiónknak elmondta, az ülésen a pályázatot kiíró cég ügyvezetője adott tájékoztatást a fejlesztésről. Hozzátette, amennyiben májusban megkötik a szerződést a kivitelezővel, akkor augusztusra elkészülhetnek a fejlesztéssel, ami az okospadok és szelektív hulladékgyűjtők kihelyezése mellett számos különlegességgel szolgál a kilátogatók számára.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Nálunk jó kezekben van!

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink