Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 28. csütörtök Hajnalka napja van.
Logo
Műsor ikon
MOST ADÁSBAN: Süss fel nap best of! Lakihegy Rádió
Színes programokat kínálnak 
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » Színes programokat kínálnak 
Elválasztó

Elégedettek a Városi Könyvtár és Közösségi Ház munkájával.

Szigetszentmiklós Város Önkormányzatának Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága az intézmény tavalyi tevékenységéről és idei munkatervéről tárgyalt, mely során több képviselő és bizottsági tag is kiemelte azt a munkát, amit 2022-ben vittek véghez. Lupa János, a bizottság elnöke rádiónknak elmondta, a koronavírus-járvány után, a rezsiárak megemelkedése mellett is ugyan olyan színvonalú munkát végeztek az intézmény dolgozói, hiszen ebben az évben is több száz programon vehettek részt a térségben élők. Hozzátette, a Nemzedékek Háza hamarosan ismét megnyitja kapuit, ami újabb lehetőségeket kínál a szervezőknek, azonban a feladatok ellátására a munkavállalók létszámát is növelni kell, ezen túl pedig a költségek is megemelkedtek, melynek keretét jelenleg nem tudja növelni az önkormányzat, de mindent megtesznek annak érdekében, hogy ez ne változtassa meg a programok mennyiségét és minőségét sem.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!

Nagy tavaszi térkővásár egész márciusban a Witzing Tüzépkerben!

Ismerős márkák, varázslatos kínálat, mesebeli árak: Kedvező árú térkövek már 3490.-Ft -tól!

Viastein, Leier, Semmelrock, Beton+, SW, Molnárbeton és Barabás téglakő márkákból válogathatsz, most hihetetlen árakon!

Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!

További információ: wtuzep.hu

Minőség, megbízhatóság, Witzing

https://wtuzep.hu/

 

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink