Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. május 09. péntek Gergely napja van.
Program kicsiknek és nagyoknak
Elválasztó
Hírek » Halásztelek » Program kicsiknek és nagyoknak
Elválasztó

Egész napos programsorozattal készülnek a szervezők.

A Halásztelki Szent László Napok második napján, június 24-én délelőtt 10 órakor a Szent László Focikupával kezdődik a programok listája, melyre még mindig várják a jelentkezőket mondta el rádiónknak Diószegi Albert, a Halásztelki Márai Sándor Közművelődési Intézmény és Városi Könyvtár igazgatója. Hozzátette, délután 1 órától kézműves vásár várja a kilátogatókat, a gyerekek felhőtlen szórakozását pedig gumiköteles ugráló és ugrálóvár biztosítja a rendezvény idején. Kiemelte, a műsor kezdetén a helyi táncegyesületek mutatkoznak be. A Kelta Varázs ír tánc csapatával kezdődik meg a délutáni program, emelete ki Diószegi Albert.

Kép forrása: Márai Sándor Közművelődési Intézmény hivatalos közösségi oldala

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Társaságunkat az Xtaxit azért hoztuk létre, hogy a Szigetszentmiklóson és a környező településeken élőknek, illetve a térségben üzemelő vállalkozásoknak nyújtsunk segítséget egy megbízható, korrekt és színvonalas taxi szolgáltatással. Az Xtaxi csapatával kényelmesen, biztonságosan és pontosan érheti el Ön is az úticélját.

Vegye igénybe szolgáltatásunkat és tapasztalja meg Ön is, hogy nálunk az utasok igényei és elégedettsége a legfontosabb!

https://www.xtaxi.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink