Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!


Tilos hulladékkal fűteni

- erre hívja fel közleményében a lakosság figyelmét a taksonyi Polgármesteri Hivatal. A fűtési szezon kezdetével arra figyelmeztetnek, hogy a környezetünk és egészségünk védelme érdekében, ne helyezzenek hulladékot a kazánokba. A kezeletlen fa és a papír kivételével tilos a háztartási tüzelőberendezésekben minden hulladék elégetése. Kitérnek arra is, hogy az, aki ilyet észlel környezetében, bejelentést is tehet az illetékes Kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalában, ahol a panaszt a környezetvédelmi hatóságok kivizsgálják. Komoly füstszennyezés esetén érdemes hivatali időben értesíteni a közterület-felügyelőt a 06-24-520-783-es telefonszámon, hivatali időn kívül pedig rendőrséget hívni, mert a tettenérés önmagában is bizonyíték. Azokat, akik nem tartják be az égetéssel kapcsolatos előírásokat, bírsággal sújtanak a hatóságok.


Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
A Gastland M0 Étterem, Hotel, és Konferenciaközpont Budapest közelében az M0-ás autóút 19. kilométernél a Csepel, Szigetszentmiklós lehajtónál található. A hotel 40 légkondicionált, tv-vel, telefonnal, minibárral felszerelt szobával rendelkezik. A szállodához tartozó Frézia a’la carte étteremben és a büfé jellegű gyorsétteremben magyaros és nemzetközi ételekből választhatnak.
A szálláson és a vendéglátáson kívül különböző méretű rendezvénytermekkel rendelkezünk, ahol 10-200 főig biztosítunk helyet céges rendezvényeknek, konferenciáknak, családi eseményeknek, esküvőknek.
Térségünkben számtalan kedvező ajánlattal várja a lakosságot a PR-TELECOM.
Térjen be a PR-TELECOM Szigethalmi irodájába!
Cím: 2315 Szigethalom, Mű út 3.
Honlap: https://pr.hu/
PR-TELECOM. Tévé, internet, telefon.
"Közelebb a világhoz, közelebb egymáshoz!"


Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon