Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2025. november 13. csütörtök Szilvia napja van.
Külföldi utazások
Elválasztó
Hírek » Halásztelek » Külföldi utazások
Elválasztó

Határainkon túl is jártak a Garabonciás Néptáncegyüttes tagjai.

A legtöbb halásztelki programon részt vevő néptáncegyüttes idén nyáron több külföldi helyszínre is ellátogatott. Kulcsár Luca, a néptáncegyüttes elnöke rádiónknak elmondta, június 28- július 4-ig Primorskban jártak, ahol a táncosok kedvencei a tenger hullámai és a vízi élmények voltak. Esténként minden nemzetiség bemutatkozott a fesztiválon - menettánc, műsor, táncház - köztük ők is méltóképpen képviselték Magyarországot és Halásztelket. Hozzátette, augusztusban Leisnigben is jártak, valamint meghívást kaptak Sepsiszentkirályba, ahol három napot töltöttek el a táncosokkal.

Kép forrása: Garabonciás Néptáncegyüttes hivatalos közösségi oldala

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.

A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.

Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.

Honlap

Facebook

A Gastland M0 Étterem, Hotel, és Konferenciaközpont Budapest közelében az M0-ás autóút 19. kilométernél a Csepel, Szigetszentmiklós lehajtónál található. A hotel 40 légkondicionált, tv-vel, telefonnal, minibárral felszerelt szobával rendelkezik. A szállodához tartozó Frézia a’la carte étteremben és a büfé jellegű gyorsétteremben magyaros és nemzetközi ételekből választhatnak.

A szálláson és a vendéglátáson kívül különböző méretű rendezvénytermekkel rendelkezünk, ahol 10-200 főig biztosítunk helyet céges rendezvényeknek, konferenciáknak, családi eseményeknek, esküvőknek.

https://www.gastlandhotelek.hu/hu/m0/

https://www.gastlandbisztrok.hu/hu/m0/

Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.

A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.

Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.

https://autocarma.hu/szigetszentmiklos/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink