Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2026. szeptember 04. péntek Rozália napja van.
A közbiztonság növelése a cél 
Elválasztó
Hírek » Szigetszentmiklós » A közbiztonság növelése a cél 
Elválasztó

Városrendészet erősíthetné Szigetszentmiklós közbiztonságát.

2026/09/03 - 22:21

Romlott Szigetszentmiklóson a lakók biztonságérzete – erről is tárgyalt a Gazdasági Bizottság legutóbbi ülésén, amikor a város közbiztonságának megerősítését tekintették át. Tóth Pál, a bizottság elnöke rádiónknak elmondta, bár a rendelkezésre álló statisztikai adatok nem mutatják a bűncselekmények számának növekedését, a saját tapasztalatok és a lakosságtól érkező visszajelzések alapján mégis úgy látják, hogy romlott a biztonságérzet. A bizottsági elnök szerint a helyzet javításában egy városrendészet kialakítása is segítséget jelenthetne, amely hatékonyabban járulhatna hozzá a közterületek rendjének és a lakosság biztonságérzetének erősítéséhez. Kiemelte,, a kezdeményezés megvalósításának pénzügyi feltételeit még meg kell vizsgálni, hiszen a feladatok ellátása jelentős költséggel járna. Kiemelte, a szükséges fejlesztésekkel és megfelelő rendszer kialakításával a rendőrség is gyorsabban értesülhetne az esetleges problémákról, így szükség esetén azonnal be tudna avatkozni.

Kép forrása: pixabay.com

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

Elhivatottság, rugalmasság! 

Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.

Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.

borbelypeterne64@freemail.hu

https://www.facebook.com/BorbelyTuzep

Várjuk szeretettel!

FOTÓKIDOLGOZÁS

Alap fotó méretek és nagyítások készítése, akár filmről vagy diáról előhívatva. Képei lehetnek telefonon, tableten, memóriakártyán vagy számítógépen tárolva.

FOTÓKÖNYV KÉSZÍTÉS

Többféle megoldás közül választhat, kezdve a puha borítós fotófüzettől, a fix borítós fotókönyvön át, az egyedi kemény borítós fotókönyvig. Igény szerint a szerkesztésben is segítünk.

FOTÓS NAPTÁR

A legkedveltebb ajándék a karácsonyi időszakban. Megannyi minta és méret, 14 lapos legkisebb 20x15-ös asztali mérettől, a legnagyobb 30x45-ös fali méretig. Egylapos naptár pedig A4-es mérettől akár 60x90-es méretig.

FALI DEKORÁCIÓ

Poszter méretek keretbe, vászonképek keretre feszítve. Legyen az egy vagy több részes, egy képből vagy több kisebből álló. Díszítse falait kedvenc képeivel. Ide lehet még sorolni az egyedig falmatricákat is.

FÉNYKÉPES AJÁNDÉK

Megannyi különleges ajándék ötlet. Kulcstartó, hűtőmágnes, hógömb, forgó fotós kocka, fotókő, puzzle (többféle méretben és darabszámmal), bögre (akár logózva cégeknek is), az ötletek végtelen tárháza.

EGYEDI PÓLÓ KÉSZÍTÉSE

Az ajándéktárgyakhoz hasonlóan egy nagyon jó ajándék ötlet. Vagy, ha szeretnéd felfrissíteni ruhatáradat egy különleges, egyedi feliratú pólóval. Esetleg cégednek szüksége van logózott pólóra az egységes kinézethez.

EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK

  • Igazolványkép készítés
  • Fénymásolás
  • Nyomtatás
  • Matrica készítés autóra, táblára, falra

https://fotosdekor.hu/

Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.

Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.

Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.

Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon. 
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink