Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2022. június 26. vasárnap János napja van.
Két előadás egy nap alatt
Elválasztó
Hírek » Dunaharaszti » Két előadás egy nap alatt
Elválasztó

Igazi élmény lesz.

A Déryné Program keretében június 24-én pénteken előbb a Vitéz László és az elátkozott malom, majd Az özvegy Karnyóné és a szeleburdiak című darabot nézhetik meg az érdeklődők a dunaharaszti Laffert Kúriában. Az előadások 16 és 20 órakor kezdődnek és mindkettő ingyenes. A Déryné program, négy alprogramjával széles körben szólítja meg a magyar színházi élet résztvevőit, s karolja fel a kulturális fejlettség növelésében érdekelt térségeket, valamint a kistelepüléseket, az elérés mellett minőségemelést indukál. A Déryné Program olyan hiánypótló kezdeményezés, amely összetett módon kíván támogatást nyújtani a színházi szakma eddig perifériára szorult területeire.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

A ráckevei Aqua Land termál és élményfürdő, valamint szabadtéri strand és csúszdapark szolgáltatásai kikapcsolódásra invitálják a család minden tagját.

További információkért látogasson el honlapunkra, vagy kövessen közösségi oldalunkon.

Ügyeleti díj nélkül, reggel 8-tól este 8–ig.... Vasárnap reggel 9-től este 7-ig tart nyitva!

Tököl, Hermina út 1-3. A Tesco főbejáratánál!

Natura Gyógyszertár - A Jövő Patikája!

https://www.facebook.com/naturagyogyszertar

Az alábbi szolgáltatásokkal várjuk ezen a telephelyen:

Értékesítés

Volkswagen, Audi, ŠKODA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

Szerviz

Volkswagen, Audi, SEAT, ŠKODA, CUPRA, Volkswagen Haszonjárművek, WeltAuto használt járművek

1238, Budapest, Szentlőrinci út

info@porschem5.hu

+36 1 421 8100

https://www.porschem5.hu/

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink
Lakihegy Rádió - MyOnlineRadio.hu