Most szól MOST SZÓL A RÁDIÓBAN: -
Naptár ikon
2024. március 28. csütörtök Hajnalka napja van.
Kerékpárutat építenének
Elválasztó
Hírek » Dunaharaszti » Kerékpárutat építenének
Elválasztó

Pályázatot ad be a város. 

A dunaharaszti képviselők döntöttek arról, hogy az Önkormányzat központi forrásra pályázik a várost Taksonnyal összekötő kerékpárút megvalósítása céljából, amely kétoldali kerékpársáv lenne az 510-es út mentén, az út kiszélesítésével, mivel a Magyar Közút csak ezt a változatot engedélyezi. Dunaharaszti Város Önkormányzata a terveket elkészíttette, készen áll a pályázat benyújtására, és amennyiben elnyeri a támogatást, a projektet két éven belül megvalósítja. Fényes István, az önkormányzat Városfejlesztési, Közbiztonsági és Környezetvédelmi Bizottságának elnöke, a Lakihegy Rádiónak elmondta, hogy ezzel a közlekedés is biztonságosabb lehet.

Fényes István hozzátette, hogy a Némedi út mellett is kialakítanak egy kerékpárutat, amelynek elkészítésére már előkészültek a szakasz felújításakor.

Mp3: 
Tetszett? Oszd meg másokkal is!
HIRDETÉSEK
Ahogy a rádióban is hallhatta

ÁLOMFÜRDŐSZOBA ÁLOMÁRON!

Csempék és padlólapok már 1500 Ft-tól,

Laminált padló már 2990 Ft-tól,

Zuhanytálca már 5000 Ft-tól.

Pontos részletek a www.kiarusitas.info

Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!

Szakképzett, és tapasztalt kollégák.

Többszáz elégedett páciens!

Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!

Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!

https://toldimed.hu/

Professzionális fogászati ellátás már 25 éve!

Implantátum, fogpótlás, esztétikai fogászati ellátások, fogszabályozás.

Megtalál minket Szigethalmon, a Mű út és a Homok utca sarkán, a Sarokvilla épületében.

www.sarokvilla.hu

Kiemelt online csatornák
Kövessen és hallgasson minket minden nap
Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon
Partnereink