Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!


A hagyományokhoz híven köszöntötték az időseket.

Az Idősek Világnapja alkalmából, szeptember 30-én délután 5 órától a Halásztelki Önkormányzat és a Halásztelki Humánszolgáltató Központ közös szervezésében, köszöntötte a település szépkorú lakosait. A program megrendezésének helyszínét a Márai Sándor Művelődési Központ biztosította. Szabó Tibor polgármester köszöntése, és a Halásztelki Mozgáskorlátozottak Nyugdíjas Egyesületének vezetője, Királyné Vaskó Erzsébet versmondása után, az ünnepi műsort a Don Lázi Swingtet zenekar élő koncertes előadása követte. Az együttes fellépése a Halásztelki Humánszolgáltató Központ által megnyert pályázatából valósult meg. A pályázatot a Nemzeti Kulturális Alap „szépkorúak számára kulturális program megvalósítása” keretében írta ki, melynek első programját a Don Lázi Swingtet zenekar nyújtotta. Az előadást követően a település önkormányzata svédasztalas fogadással, töltöttkáposztával, szendvicsekkel, édességekkel kedveskedett a vendégeknek. A rendezvény 120 fő részvételével valósult meg. A vendégeknek alkalmuk volt baráti beszélgetésekre, egymással való megismerkedésre, mely által közösségépítésre is lehetőség nyílt a városban élők számára.
Kép forrása: Halásztelek város hivatalos közösségi oldala


Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
Nálunk jó kezekben van!
Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!
Szakképzett, és tapasztalt kollégák.
Többszáz elégedett páciens!
Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!
Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!
Hagyományos kovászos technológiával készül minden pékárunk.
Jelszavunk: Ahény kenyér, annyi asztal.
Friss, pékáru, retro kínálat - vigyázunk az egészségre, törődünk a vásárlókkal.
Megtalál minket: szigetszentmiklósi, ráckevei, kiskunlacházi és érdi üzleteinkben, valamint a szigethalmi piacon és Pesterzsébeten a Tátra téri piacon.
Megnyitottuk új üzleteinket a szigetszentmiklósi-, és az érdi piac területén!


Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon