Az Újház Tökölben szinte minden kapható, ami az építkezéshez, felújításhoz kellhet!
Újház Tököl és Szigetcsép között.


Nem kell regisztrálni.

Két halásztelki rendelőben is lesz lehetőség januárban arra, hogy a paciensek regisztráció nélkül felvegyék a koronavírus elleni oltást. A város önkormányzatának bejelentése szerint a településen január 14-én, pénteken 14 és 18 óra, január 15-én szombaton 10 és 18 óra között Dr. Fodor József, a Posta közi rendelőjében adja be az oltásokat, míg január 21-én, pénteken délután kettő és hat, továbbá január 22-én, szombaton délelőtt tíz és délután hat között Dr. Füredi Béla Dózsa György utcában található rendelőjében lesz a helyi oltási akciónap.
Fotó: koronavirus.gov.hu


Az Újház Tökölben szinte minden kapható, ami az építkezéshez, felújításhoz kellhet!
Újház Tököl és Szigetcsép között.
A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.
A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.
A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.
Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.
Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!


Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon