Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
Spontán lendület, energikus mozdulatok, megismételhetetlen érzelmek.
Ezek jellemezték a január 23-án megnyílt Gesztus címú kiállítást, írja a szigetszentmiklos.hu. Az országos, csoportos tárlaton 69 művész mutatja be alkotásait a Városi Galériában. A látogatók a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Magyar Festők Társaságának művészetéből kaphatnak egy szeletet. Kontra-Solti Eszter galériavezető úgy fogalmazott, „A több mint 300 fős Társasággal 2002 óta szervezünk közös kiállításokat. Összeköt minket az is, hogy a Magyar Festők Társasága és a Városi Galéria is 30 éves jubileumot ünnepel. Célunk, hogy öt év alatt mindenki bemutatkozhasson a szigetszentmiklósi közönségnek. Tavaly a „szürreáliák”, idén a „gesztus” hívószavak adták az alapot. Közös továbbá, hogy Szigetszentmiklós kiemelkedő, immár 17 éves Akciófesztészet programján is találkozhatnak a Társaság tagjai, ezzel lehetőséget biztosítunk a kortárs művészek kapcsolatainak ápolására, bemutatkozására.” A kiállítás február 20-ig tekinthető meg.
Kép forrása: Szigetszentmiklós város hivatalos közösségi oldala
Elhivatottság, rugalmasság!
Szigetszentmiklóson a Petőfi utca 20-szám alatt.
Speciális igényeiről telefon kérhet információt a 0620-342-53-92-es számon.
https://www.facebook.com/BorbelyTuzep
Várjuk szeretettel!
A Kis-Duna mente TDM Nonprofit Kft. a Csepel-sziget és a Kis-Duna mente térség turizmusának fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős szervezet. Céljuk, hogy a térség 21 településének mintegy 100 látnivalóját és programját bemutassák a látogatóknak egész évben.
A szervezet kiemelt figyelmet fordít a térség természeti és kulturális értékeinek megőrzésére, miközben aktívan dolgozik a turizmus infrastruktúrájának fejlesztésén. Közreműködésükkel számos helyi rendezvény és program valósul meg, amelyek nemcsak a látogatók, hanem a helyi lakosok számára is értéket teremtenek.
A Kis-Duna mente TDM célja a térség turisztikai vonzerejének növelése, a helyi identitás erősítése, valamint a fenntartható turizmus alapelveinek előmozdítása. Szolgáltatásaik között szerepel az információszolgáltatás, a marketingtevékenység, valamint a helyi vállalkozások szakmai támogatása és hálózatépítése.
Az együttműködés és a közösségi szellem kiemelt fontosságot kap a szervezet működésében, hiszen hisznek abban, hogy közös erőfeszítésekkel érhető el a hosszú távú siker.
Nálunk jó kezekben van!
Mintavételi lehetőségek Szigethalmon, és már Dunaharasztin is!
Szakképzett, és tapasztalt kollégák.
Többszáz elégedett páciens!
Várandóssági-, hormonális-, diabetológiai-, endokrinológiai-, vagy tumormarker vizsgálatok!
Ne várakozzon hónapokig, gyorsítsa fel kivizsgálását kész lelettel!