A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!
Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!
További információ: wtuzep.hu
Minőség, megbízhatóság, Witzing


Sikeres volt a Türk Államok Szervezetének csúcstalálkozója.

Orbán Viktor miniszterelnök november 9-én az üzbegisztáni Szamarkandba utazott a Türk Államok Szervezetének kilencedik csúcstalálkozójára, a miniszterelnököt többek között elkísérte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is, aki rádiónknak elmondta, úgy gondolja, helyes döntést hozott a kormány 2010-ben, amikor a nyugati országok mellett a keleti gazdasági kapcsolatokat is elkezdték építeni. Hozzátette, 2018 után több keleti ország hozta Magyarországra beruházásait, azóta pedig folyamatosan növekvő tendenciát mutatnak a hazánkba hozott beruházások, sőt a háborús válság idején sem adják fel közös céljaikat. Kiemelte, a magyar gazdaság számára nagy lehetőség nyílik a Közép-Ázsiai régióban is, hiszen jelenleg is hatalmas fejlődésen megy keresztül a térség, ami lehetőséget ad a magyar vállaltok számára, akár a vízgazdálkodásban, az energia-előállításban vagy a mezőgazdaság területein is.
Kép forrása: Szijjártó Péter hivatalos közösségi oldala
A teljes interjú az alábbi linken meghallgatható:


A Witzing Tüzépker fantasztikus árakkal vár!
Megtalálsz minket Dunaharasztin, Dabason, Érden, Budapesten, Gyálon és Adonyban!
További információ: wtuzep.hu
Minőség, megbízhatóság, Witzing
Márkafüggetlen szigetszentmiklósi szakszerviz, Gyári és utángyártott alkatrész, Karosszéria - Fényezés, Vizsgáztatás, Biztosítási ügyintézés.
A társaság elődje 2006-ban hat SEAT márkakereskedő, valamint Volkswagen, $koda és SEAT márkaszerviz összefogásával alapult.
A cég az autókereskedelem kiszámíthatatlansága miatt a szerviztevékenységet kívánta fejleszteni. Márkaszervizként immáron magánszemélyeken túl a flottakezelők igényeinek kiszolgálására is képes volt hangsúlyt fektetni.
Napjainkban ez az összefogás egy olyan társasággá fejlődött, amely az ágazaton belül megkerülhetetlenül, átlagon felüli lehetőségeket teremtett a versenyképesség biztosításával a kereskedelem és szolgáltatás területén egyaránt.
Álmodj nagyot — költözz új otthonba Dunavarsányban!
A Katonarét utcában épülő, kulcsrakész, modern ikerházak már 90 millió forinttól, akár 10% önerővel lefoglalhatók.
Több mint 100 m² kényelmes élettér vár:
- 3 hálószoba + nappali
- tágas konyha és étkező
- külön mosókonyha
…minden, ami egy igazán komfortos családi élethez kell.
- A+ energetikai besorolás
- hőszivattyú és klíma
- 5 év teljes garancia
A Nyugati Lakópark Fejlesztő Kft. már több mint 70 családnak épített minőségi otthont Dunavarsányban.
Miért ne lehetnél TE a következő?
További információ: nyugatilakopark.hu | 06 20 264 4631
Nyugati Lakópark – Minőség, megbízhatóság, hosszú távú garancia.


Lakihegy Rádió az Instagramon
Lakihegy Rádió a Facebookon
Legújabb videók a Youtubon